Soha nem gondoltam volna, hogy itt talál rám a szerelem

A munkahelyem terjeszkedni készül külföld felé. Már folynak a tárgyalások is ez ügyben. Miután szükségünk lesz jobb nyelvismeretre, így párunkat tovább szeretnék képezni ilyen téren.

Hát nem voltam túl boldog az ötlet hallatán, mert nem igazán vagyok tanulós hangulatomban, a munka is sok, nem hogy még nyelvet is tanuljak, de hét mit tehetek, az állásomat szeretem, és szükségem is van rá.

Sok felé nézelődött a cégünk, ajánlatokat is kértek úgy hallottam, végül, ide kattintva megtudod, melyik budapesti nyelviskolát választották ki számunkra.

Persze a kedvem nem jött meg, és aznap amikor kezdődött a tanfolyam, még a fejem is fájt. Szóval semennyi hangulatom nem volt. Gondoltam, majd kényelmesen elücsörgök a hátsó sorokban, és majd eltelik az idő valahogyan. Fogalmam sem volt róla hogy hogyan zajlanak ezek a tanfolyamok. Te jártál már ilyen tanfolyamon? Tudod, hogyan zajlik egy ilyen óra?

Én azt sem tudtam, hogy mit kell vinnem magammal, vagy van e valamire szükségem egyáltalán. Mindenesetre, egy üres füzetet vittem magammal, toll pedig mindig van nálam.

Az első órára, egy hölgy jött be, kedves, segítőkész volt. Közölte, hogy nem ő lesz a tanárunk, hanem a kollegája, de ő lebetegedett, így most neki kell helyettesítenie. Nekem mindegy, hogy ki tartja, csak hamar érjek haza, főleg a migrénem egyre jobban kezdett erősödni, és már nagyon csendre vágytam.

hamar eltelt az óra, képtelen voltam odafigyelni, annyira fájt a fejem. Alig vártam, hogy hazaérjek, és bevegyek egy gyógyszert, lefürödjek, és ágyba bújjak.

Hetente 2 vagy 3 alkalommal kell majd menni, ez még nem derült ki pontosan az első alkalommal, majd a következőn már talán igen.

Szokásos módon, a hátsó padban ücsörögtem, és vártam az unalmasnak ígérkező órát. Kati barátnőm már szóvá is tette, hogy milyen morgós napom van megint.  Szóval ücsörögtem, és a gondolataimba mélyedtem mikor elsuhant mellettem valaki, és sűrű elnézéseket kért a késés miatt, és bemutatkozott. Először nem is figyeltem fel rá.

A hangja kedves, és lágy volt. Miután megszólalt, akkor figyeltem fel rá csak igazán. Nem csak a hangja volt megnyerő, hanem a külsője is. Akkor jöttem rá, hogy igazán helyes ez az angol tanár. Persze, mégis csak a tanárom, igaz nem az általános, vagy a közép iskolában vagyunk, de mégis csak. A tanfolyam végét, egy pohárköszöntővel ünnepeltük mag. Eddig a napig annyira nem is történt semmi köztünk, viszont azon az estén kaptam az első randevúkérést tőle. Természetesen, mivel már nem a tanárom, elfogadtam a meghívást, és megbeszéltünk egy holnap esti vacsorát.